Döntős helyek a Magyar Bajnokságon
Baljós előjelekkel indult a Szekszárdi Vízmű SE idei országos bajnoki versenyszezonja. Az ifjúsági OB előtt a jó helyezést elérhető versenyzők közül Gyurkó Viktor a kezét törte, Csirzó Ádám pedig dobhártyaszakadást szenvedett és így nem tudott a versenyre elutazni. Ráadásul a hosszú kihagyás a további versenyek eredményeit is veszélyeztette. A két versenyző ezért a Magyar Bajnokságra sem tudott elmenni , így Gyurkó László egy személyben képviselte egyesületünket.
Laci május végén érkezett meg az Egyesült Államokból (ahol egyetemi tanulmányait végzi) és kezdte meg itthoni felkészülését. Az elő versenyek jó helyezései ellenére az időeredményei jócskán elmaradtak a tavalyi hasonló időszakhoz képest, és ez komoly fejtörést okozott a versenyzőnek és edzőjének egyaránt. A bajnokságra utazáskor csak a remény merült fel egy esetleges döntős helyezésben.
A versenyen aztán sorra jöttek az egyéni csúcsok és minden számban amiben elindult döntőbe került. Sőt 50 háton két századmásodpercen múlott az Európa Bajnoki részvétel.
Eredmények:
50 gyors – 6. – 23,76
50 hát – 7. – 27,38
100 gyors – 8. – 0:52,64
A verseny teljes jegyzőkönyve megtekinthető a Versenynaptár menüpontban!








